Belépés
Ki olvas bennünket
Oldalainkat 1 vendég böngészi

Galba-Deák Ádám

Zöld Baloldal

Kampányunkhoz önkéntes segítőket keresünk!

Az LMP és a ZB fővárosi programjának hasonlóságáról

Többen jelezték, hogy a 2010. július 30-án nyilvánosságra hozott LMP fővárosi program sok átfedést mutat a 2010. július 26-án meghírdetett Zöld Baloldal "Van más Alternatíva, Budapest" programjával. A hasonlóság részben annak köszönhető, hogy sok szempontból hasonló elveket vallunk, például ökoszociális területen.

Hangsúlyosak a különbözőségek is, hiszen a ZB programja sokkal határozottabb és konkrétabb, mint az LMP választási anyaga.

A mi üzeneteink markánsan baloldaliak, de liberálisan elkötelezett fővárosiak is egyértelműbb állásfoglalásokat találhatnak tőlünk számukra fontos ügyekben.

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni azt is, hogy a ZB programját napokkal korábban hozta nyilvánosságra, mint az LMP!

 

Főpolgármester-jelöltünk: Galba-Deák Ádám

VAN MÁS ALTERNATÍVA, BUDAPEST!

Sajtótájékoztatóján a Zöld Baloldal elnöke, Tamás Gáspár Miklós jelentette be, hogy pártja is állít főpolgármester-jelöltet.

Galba-Deák Ádám 1984-ben született, jelenleg az ELTE Állam és Jogtudományi karának politológia szakos hallgatója. A politikai közéletben 2008. óta vesz részt aktívan. Két éven keresztül volt elnöke az elsősorban fiatalokat tömörítő Demokratikus Hálózatnak. Elnöksége alatt a szervezet a baloldali politikai élet jelentős szereplőjévé vált. Jellemző módon utcai akciókkal tűntek fel, gyakran okozva kellemetlen perceket jobboldali politikusoknak.

Az országgyűlési választások második fordulója után Galba-Deák Ádám politikai pályáján éles baloldali fordulat következett. Többekkel együtt aláírta a „Búcsú az MSZP-től” címet viselő dokumentumot. Ebben markánsan elítélte a választásokon súlyos vereséget elszenvedő MSZP-t és felvetette, hogy új alternatív, az MSZP-től balra álló politikai pártra van szükség. Pár nappal később csatlakozott a Zöld Baloldalhoz. A szervezet május 30-án tartott kongresszusán alelnökké választotta.

Galba-Deák Ádám fiatalos, az európai trendekhez igazodó, ökológiailag elkötelezett politikai erő tagjaként jelenik meg a nyilvánosság előtt. Ennek megfelelően a főpolgármester-jelölti programjában új, sokak által kényesnek tekintett területeket is érint. A keresztény-polgári értékrendszerre hivatkozó jobboldali politikusoktól meg kívánja óvni a Sziget, a Budapest Pride eseményeket és a fiatalok „fellegvárának” számító Gödör szórakozóhelyet.

Markáns baloldali ügyeket is kezdeményez. A fővárosi távfűtési rendszerét az erőművek közösségi tulajdonba vételével tenné negyedével olcsóbbá. A politikusoktól elvenné a BKV-menedzsment kinevezési jogát és a szakszervezetekkel együttműködve dolgozói tulajdonba adná azt.

Természetesen a zöld ügyek is fontos teret kapnak programjában. Dugódíjat, a körutakon pedig kerékpársávot tervez és megfizethető közösségi közlekedésről beszél.

A Zöld Baloldal szívesen veszi és keresi is civilek támogatását, de parlamenti politikai pártokkal nem kíván együttműködni.

 

Zöld Baloldal - VAN MÁS ALTERNATÍVA, BUDAPEST!

A főváros elfáradt. Nincs fejlesztés, nincs jövőkép. Új gondolatokra, új emberekre, innovációra és sok-sok kreatív ötletre van szükség.

Budapesten a legtöbben egyik politikai irányt sem szeretik, így sokadjára is a legkisebb rosszat keresik voksukkal. Nekik üzenjük:

VAN MÁS ALTERNATÍVA, BUDAPEST!

Követeljük és célként tűzzük magunk elé, hogy:

  • LEGYEN PEZSGŐBB BUDAPEST KULTURÁLIS ÉLETE!

Egy világvárost bűn csendrendeletekkel megbénítani. Budapest pezsgő közélete ellaposodik, provinciálissá válik, ha néhány tucatnyi kekeckedő miatt lehetetlenné tesszük az éjszakai közösségi életet.

  • LEGYEN SZIGET, BUDAPEST PRIDE ÉS GÖDÖR JÖVŐRE IS!

A jobboldal főpolgármester-jelöltje többször bizonyította szűklátókörűségét kulturális értelemben (is). Megválasztása esetén keresztényi-polgári értékekre hivatkozva valószínűleg ellehetetlenítik a fenti eseményeket és közösségi tereket. Ne hagyjuk veszni közös fiatalos értékeinket!

  • LEGYEN TÖBB TERE A BRINGÁSOKNAK!

Kerékpárral közlekedni Budapesten ma életveszélyes vállalkozás. Több és biztonságosabb bicikliút kell. Kerékpársávot minden körútra!

  • LEGYEN INGYEN, KORLÁTOK NÉLKÜL WIFI ELÉRÉS A KÖZTERÜLETEKEN!

Az internethez való hozzáférés szabadsága és olcsósága kulcskérdés lassan mindenki számára. Budapesten a holnap szolidaritásának alapja az, hogy forgalmasabb közterületeinken ingyen és korlátozás nélkül elérhető legyen vezeték nélküli internet hálózat.

  • LEGYEN TISZTÁBB BUDAPEST LEVEGŐJE – LEGYEN DUGÓDÍJ!

Több tízezer vagyonos költözött el a városunkból az elmúlt években. Jobb életet, jobb levegőt keresve mentek ki az agglomerációba. Többségük azóta autóval ingázik, azaz temérdek mérget zúdít a nyakunkba füstöt, kormot, ólmot. A tágan vett belvárosban be kell vezetni a dugódíjat. Az autók maradjanak a városhatáron kívül. Természetesen ehhez fejleszteni kell a P+R parkolókat és gyorsabb és igényesebb közlekedési alternatívákra van szükség. Amit meg lehetett csinálni a világ számtalan világvárosában, az Budapesten sem irreális cél. A dugódíjnak köszönhetően fölöslegessé válik a mai drága, értelmetlen és pazarló parkolási rend.

  • LEGYEN ÁTLÁTHATÓ A FŐVÁROS, RÉSZVÉTELI KÖLTSÉGVETÉST!

A világ számtalan pontján működik az a költségvetési modell, amely szerint a választók megismerik, majd megszavazzák lakóhelyük költségvetését. Ezzel visszaszorítják a korrupciót, ami a legtöbb önkormányzat esetében rendkívüli károkat okoz. Legyen átlátható a főváros működése. Ne maradjon tere a sumák ügyeknek, a manipulált közbeszerzéseknek. A költségvetés kialakítása során több tematikus közmeghallgatást kell tartani. A jelentősebb beruházásokról népszavazáson lehessen dönteni. Webkamerát minden fővárosi beruházásra, hogy mindenki láthassa, hogy miként alakulnak közös ügyeink. Budapest egy fillérrel se támogasson munkavállalókat feketemunkára kényszerítő vállalkozókat.

  • LEGYEN OLCSÓBB A BKV!

Tarthatatlan, hogy Európában a budapesti az egyik legdrágább tömegközlekedési alternatíva.

  • LEGYEN DOLGOZÓI TULAJDONBAN A BKV!

Az elmúlt évek botrányai bizonyították, hogy nincs jó kézben a BKV a fővárosánál. A politikusok által kinevezett menedzsmentek helyett legyen a fővárosi közlekedés a BKV dolgozóinak a kezében.

  • LEGYEN TÖBB KÖRNYEZETKÍMÉLŐ KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI LEHETŐSÉG!

Az elmúlt évtizedekben a főváros számtalan pontjáról tűntek el a villamosok és helyettük a szennyező és kényelmetlen buszközlekedést alkalmazták. Legyen újra villamos a Rákóczi úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Thököly úton is. A kötött-pályás közlekedés fogjuk előnybe részesíteni a környezetszennyező buszközlekedéssel szemben.

  • LEGYEN OLCSÓBB A TÁVFŰTÉS!

Az ország több nagyvárosában már rájöttek, hogy lehet olcsóbb a távfűtés. Ehhez nem kell más, csak az, hogy a szélsőségesen profitorientált magánvállalatokat kizárjuk a szolgáltatási láncból. A Budapest Erőmű Zrt. közösségi tulajdonba vételével majd negyedével lehetne olcsóbb a távfűtés. Csak egy tollvonás és máris milliárdokat spórolnak a fővárosiak.

  • LEGYEN TÖBB MUNKAHELY BUDAPESTEN!

Miközben ezrek várnak munkára a fővárosban, ezernyi ellátatlan feladatot látunk magunk körül. Lehetnének tisztábbak az utcák, rendezettebbek a parkok, jobban támogatottak idős embertársaink. A társadalmilag hasznos munkákat elvégzőknek állandó jövedelmet kell biztosítani.

  • LEGYEN INGATLANADÓ, FIZESSENEK A GAZDAGOK!

A főváros negyven millió forintnál értékesebb ingatlanjai egyértelműen a luxuskategóriába sorolhatóak. Ezen ingatlanok tulajdonosai igenis fizessenek ingatlanadót. A befolyó összegből szociális bérlakásokat kell építeni, hogy családok Budapesten ne kerülhessenek utcára.

  • LEGYEN MULTI- ÉS PLÁZA STOP!

A főváros értékes közösségi területeit nem engedhetjük át kereskedelmi egységeknek. Nincs szükség több plázára, bevásárlóközpontra, hipermarketre. Elég volt a felesleges és üresen álló irodaépületekből! Nem engedünk alapos indok nélkül több irodaházat felépíteni. Ezek az épületek nem vehetik el a budapestiek közösségi tereit.

  • LEGYEN LAKHATÁS, FALAK HELYETT!

Két évtized alatt töredékére esett vissza az önkormányzati lakásállomány a fővárosban. Rengeteg lakás került botrányos úton magánkézbe aprópénzért, miközben tízezrek vártak arra, hogy lakhatási segítséget kapjanak. Városunk szégyene az, hogy utcára tehetnek családokat, pusztán azért, hogy pár órával később ajtót és ablakot befalazva tegyenek lakhatásra alkalmatlanná egy önkormányzati lakást. Mindent meg kell tenni azért, hogy a fővárosi lakásállomány kihasználtsági szintje a lehető legmagasabb legyen.

  • LEGYEN TERE AZ AMATŐR SPORTNAK!

A rendszerváltás után a fővárosban száznál több futballpályát zártak be. Alig maradt tere az amatőr sportnak. A közterületeinken új és rendezett füves/műfüves focipályákra van szükség, amelyeket mindenki ingyenesen használhat.

  • LEGYEN MINDEN TETŐ ZÖLD BUDAPESTEN!

A globális felmelegedés tény. Minden eszközzel akadályozni kell, hogy a nyári kánikula idején a betondzsungel átforrósodjon.

Választani fogunk. A Zöld Baloldal egy színes, élhető, fővárosért küzd.

Támogasson minket!

 

A Zöld Baloldal választási felhívása

Nehéz időket élünk. 

Demokrataként a jobboldal totális nyomulása, baloldaliként a mindennapok egyre nehezülő valósága aggaszt mindannyiunkat. Ilyen helyzetben, amikor törvényi csűrés-csavarással lehetetlenné teszik azt, hogy a közéletbe új arcok kerüljenek, nem könnyű választásra készülni. Főleg nehéz önkormányzati választásra, mivel egyre kevesebben vannak azok a demokraták és baloldaliak, akik bátran fel merik vállalni politikai nézeteiket. Évtizedekkel ezelőtt írta József Attila, mégis aktuális, mint egykoron: "fortélyos félelem igazgat."

Helyzetünket csak nehezíti az a tény, hogy a parlamentben ülő ellenzéki erők nyilvánvalóan képtelenek valódi ellensúlyt képviselni. Főként az elmúlt évtizedben saját magát totálisan leamortizáló MSZP nem tud magához térni. Demokratáknak gyengék, baloldalinak hiteltelenek. Nem építhetjük rájuk és a saját magát kereső, de nem találó LMP-re a jövőnket. A Zöld Baloldal alternatívát mutat! Kíméletlen ellenfelei, kérlelhetetlen kritikusai vagyunk a jobboldalnak és alternatívája a demokratikus oldal pártjainak. Egyszerre vagyunk zöldek és vörösek, mert ez a két terület elválaszthatatlan egymástól. Egyre több a baj környezetünkben és társadalmunkban. Láthattuk, hogy környezetszennyezésre visszavezethető természeti katasztrófák hazánk szegényeit sújtották legjobban. Egyformán kell nemet mondani embertársaink és a természet kizsákmányolására.

Szeretnénk, ha az előttünk álló kampányban mind több barátunk segítene minket. Ezért létrehozzuk a ZB-aktivista hálózatot. Nem kell párttagnak lenni ahhoz, hogy támogatni lehessen munkánkat! Elegendő egy jelzés a kapcsolatfelvételhez.

Nem megirigyelve Orbán Viktort, mi is együttműködést kezdeményezünk. Közös cselekvésre hívjuk mindazokat, akik elkötelezett baloldali demokrataként vállalják a megmérettetést vagy segíteni tudják munkánkat.

Támogatás, amit biztosítani tudunk, elsősorban elvi támogatás. Feltörekvő, parlamenten kívüli erőként tevékenykedünk. Nem kapunk az adófizetők pénzéből, így nem tudjuk, persze nem is akarjuk elherdálni milliárdos kampányokra a közvagyont. A mi jelöltjeink alulról építkezve próbálják elnyerni a választók bizalmát. Ehhez a munkához keresünk partnereket.

Keressen minket mindenki, aki új, demokratikus baloldali lehetőséget keres, mert:

VAN MÁS ALTERNATÍVA

 
Szavazások
Dolgozói tulajdonba kerüljön-e a BKV?
 
Látogatottság
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa36
mod_vvisit_counterTegnap222
mod_vvisit_counterA héten1363
mod_vvisit_counterMúlt héten1420
mod_vvisit_counterEbben a hónapban1206
mod_vvisit_counterMúlt hónapban6467
mod_vvisit_counterÖsszesen16795
Adomány

Bármilyen mértékű anyagi támogatás komoly segítséget jelent a munkánkhoz.

Számlaszámunk:

Zöld Demokraták, Budapest Bank Rt.

10103173-51002000-01000003