Belépés
Ki olvas bennünket
Oldalainkat 1 vendég böngészi

Galba-Deák Ádám

Zöld Baloldal

Kampányunkhoz önkéntes segítőket keresünk!

Gyertyagyújtás Károlyi Mihály szobránál

Válasz a Jobbik szoborgyalázására

Ma a Jobbik parlamenti képviselője fekete lepellel takarta le a Kossuth tér sarkában álló Károlyi Mihály szobrot.

Elítéljük a szoborgyalázást! Károlyi Mihály, az első köztársaság vezetője nem tehető felelőssé a trianoni döntésért.

A Fidesz és a Jobbik politikusai jobban tennék, ha ilyen méltánytalan akciók helyett szembenéznének saját múltjukkal, azzal a ténnyel, hogy a szellemi örökségüket képező, Ady Endre által is szidott "úri világ" vitte a világháború poklába és a trianoni kastély előkertjébe Magyarországot.

Ma (2010.06.03. csütörtök) 20.00 órára Károlyi Mihály szobrához hívjuk jóérzésű demokrata, baloldali barátainkat. Gyújtsunk gyertyát! Fejezzük ki tiltakozásunk a szoborgyalázás és a történelem meghamisítása miatt!

 

Tettünk, amit tennünk kellett!

Kerekesszékkel utcára lehet tenni embert ma Magyarországon. Mikor? Másnap. A másnapján annak, hogy az új kormányszóvivő beharangozza, hogy meghosszabbítják a kilakoltatási moratóriumot.

Ennek az intézkedésnek vannak persze kisbetűi. Azaz a bajba került emberek többségét rendőri segítséggel utcára rakják a kormányszóvivő nagy mellénnyel előadott mondandója ellenére is. Kerekesszékkel vagy anélkül. Újabb FIDESZ-es kommunikációs lufi pukkant ki látványosan és erre a Zöld Baloldal néhány aktivistája és lelkes önkéntes civilek hívták fel a figyelmet.

Segítségünk "sikere", hogy a család kapott két nap haladékot. Az idézőjel szándékos. Ez nem sikere senkinek. Ez az egész kilakoltatási ügy szégyene ennek az országnak.

Népszava-videó

 

Kilakoltatás a kilakoltatási moratórium meghosszabbításának másnapján?

Civilekkel együtt tiltakozunk amiatt, hogy a kormányszóvivői tájékoztatás ellenére igenis folytatódnak a kilakoltatások.

Ráadásul egy olyan családot készülnek utcára tenni, ahol a feleség rokkant, kerekesszékkel tud csak közlekedni.

Velünk lesz Tamás Gáspár Miklós filozófus, a ZB elnöke.

 

Nyilatkozat az izraeli haditengerészet akciójáról

Mint ismeretes, az izraeli haditengerészet nemzetközi vizeken megtámadta a gázai övezetben sínylődő palesztin arab lakosságnak szánt humanitárius segélyt szállító békeflottillát, tizenhat aktivistát megölt, több tucatot megsebesített. A hajókon tartózkodókat őrizetbe vették, a hajókat izraeli kikötőkbe vontatták. Az izraeli kormány kijelentette, hogy egy újabb, segélyszállítmánnyal Gázába tartó hajót is föl fog tartóztatni. Az őrizetbe vettek között volt a németországi Bundestag két balpárti képviselője (Inge Höger és Anette Groth), továbbá a Nobel-békedíjas északír Mairead Corrigan-Maguire. A nemzetközi közvélemény és az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte az izraeli haderő cselekedetét. Ugyancsak keményen támadja az agressziót a baloldali izraeli sajtó.
A békeflottilla elleni támadás sérti a nemzetközi jogot, kimeríti a kalózkodás fogalmát. Mivel önvédelemről szó sem lehetett, a humanitárius és békeaktivisták megölése: gyilkosság. Mivel a gázai övezet nem tartozik Izraelhez, az izraeli haditengerészetnek még a területi vizeken se lett volna joga ilyesmihez. A gázai övezet blokádja rettenetes állapotokat teremtett, öt gázai lakosból négy élelmiszersegélyre szorul – ez erkölcsileg is teljesen elfogadhatatlanná teszi a segélyszállítmányok elkobzását. A békeflottilla természetesen politikai gesztust is tett, amikor megszegte a blokád – egyoldalúan elrendelt és jogilag érvénytelen – rendelkezéseit, de ez nem változtat a misszió emberiességi jellegén. A politikai gesztust egyébként helyeseljük.
Amikor magunk is elmarasztaljuk a szélsőjobboldali izraeli kormány brutálisan sovén, neokolonialista politikáját, nem lehetünk tekintettel arra, hogy ezt a fölháborító esetet az antiszemiták kihasználják. Itt a zsidó nép barátai, őszinte internacionalisták tiltakoznak. Kettős mércéről szó se lehet.

Szociális Charta 2008, Zöld Baloldal

 
Szavazások
Dolgozói tulajdonba kerüljön-e a BKV?
 
Látogatottság
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa38
mod_vvisit_counterTegnap222
mod_vvisit_counterA héten1365
mod_vvisit_counterMúlt héten1420
mod_vvisit_counterEbben a hónapban1208
mod_vvisit_counterMúlt hónapban6467
mod_vvisit_counterÖsszesen16797
Adomány

Bármilyen mértékű anyagi támogatás komoly segítséget jelent a munkánkhoz.

Számlaszámunk:

Zöld Demokraták, Budapest Bank Rt.

10103173-51002000-01000003